Családegyház » Aktuális »

AZ EGYHÁZ KINCSEI VAGYTOK! – AZ IDŐSPASZTORÁCIÓ VOLT A 29. CSALÁDKONGRESSZUS KIEMELT TÉMÁJA

2024. október 21.

Az október 17–19. között rendezett 29. Családkongresszusnak ismét Máriabesnyő, a Váci Egyházmegye lelkigyakorlatos központja adta a helyszínét. Középpontban idén az időspasztoráció állt. Az első nap előadásiba hallgathattunk bele.

„A kongresszus azt igyekezett közvetíteni, hogy az időskor, az érett bölcsesség életszakasza kincs az Egyház számára, ezért kiemelt hangsúlyt kap az odafordulás a pasztorációban az idősek felé, tudatosítva bennük és környezetükben, hogy fontos részei az Egyháznak és az egész társadalomnak, és hogy számítunk tapasztalataikra” – indokolta a témaválasztást Marton Zsolt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családreferense, házigazda püspök.

A kongresszuson közel 100 résztvevő gondolkodott közösen. Szinte valamennyi egyházmegyét képviselték, valamint családmozgalmak tagjai is jelen voltak a hagyományos találkozón.

Marton Zsolt családreferens püspök köszöntőjében a családkongresszus témájába tartott bevezetőt: Ferenc pápa négy éve bevezette a nagyszülők és idősek világnapját (július utolsó vasárnapja), prófétai módon felismerve, hogy Európa elöregedő társadalmában mennyire veszélyeztetett az idős korosztály. Ehhez csatlakozva az MKPK Családügyi Bizottsága elindította a „Melléjük szegődöm” programot. „Az emmauszi történetből vett képzéscím jelöli a célt: Ahogyan Jézus a tanítványok mellé szegődik és lelkesedést ad nekik, a mi hivatásunk is erőt és reményt adni az idős testvéreknek. Feladatunk továbbá a generációk összetartása, hogy élő rendszerként tekintsünk a lelkipásztorkodásra, melynek szerves részei az idős testvérek is. Itt, a családkongresszuson együtt vagyunk, építjük a kapcsolatot egymással mi, akik különböző egyházmegyék, lelkiségi mozgalmak képviselőiként együtt gondolkodunk” – mondta Marton Zsolt.

A teljes híradás ITT érhető el.

Forrás: Magyar Kurír

Kép: Magyar Kurír/Merényi Zita