Családegyház » Aktuális »

A PÁPA ÜZENETE AZ OLASZ ÉLETVÉDŐ FELVONULÁSRA: AZ EMBERI MÉLTÓSÁG A TÉT

2024. június 18.

Ferenc pápa üzenettel bátorította a szombaton (2024. június 22.) Rómában megrendezett felvonulás résztvevőit, családok ezreit, akik készek megismételni, hogy „nem”-et mondanak a kiselejtezés kultúrájára. Az esemény szóvivője: több támogatást kérünk a nehéz helyzetben lévő anyáknak, a születendő gyermekeknek, az időseknek és a betegeknek.

Június 22-én, szombaton Róma utcáin ünneplő anyák, apák és gyermekek ezrei vonultak fel, akik részt vettek a „Válaszd az életet” elnevezésű országos demonstráción, amely Olaszország legfontosabb nyilvános rendezvénye az emberi élet fogantatástól a természetes halálig tartó méltóságának védelmében és népszerűsítésében, amelyhez 130 szervezet csatlakozott. Ferenc pápa üzenetében köszönetet mondott azoknak, akik előkészítették és akik részt vesznek a felvonuláson ezáltal „nyilvánosan tanúságot téve az emberi élet védelméről annak fogantatásától a természetes haláláig”. Arra buzdította őket, hogy „minden viszontagság ellenére bátran haladjanak előre”, mert „a tét, vagyis az emberi élet abszolút méltósága, a Teremtő Isten ajándéka túl magas ahhoz, hogy kompromisszumok vagy tárgyalások tárgya legyen”.

A szervezők beszámolója szerint a felvonulásra Olaszország egész területéről vártak családokat, sokan buszokkal érkeztek. A menet a Piazza della Repubblicáról indult délután 2 órától, hogy a Via Cavouron keresztül elérkezzen a római Fórumra. A felvonulás elején és végén felállított két színpadról a társadalmi és gazdasági nehézségek közepette is az életet választó és befogadó családok, anyák és apák tanúságtételei hangzottak el. Beszédet mondott az esemény szóvivője Massimo Gandolfini és Maria Rachele Ruiu. Az országos felvonulás az életért által felvállalt álláspontok között szerepel a „nem” a kiselejtezés kultúrájára és minden olyan gyakorlatra, amely sérti az emberi élet méltóságát, kezdve az abortusszal, az eutanáziával, az orvosi segítséggel végzett öngyilkossággal és az embriók reproduktív célú manipulációjával vagy megsemmisítésével.

A teljes híradás elérhető ITT.

Forrás: www.vaticannews.va / Marco Guerra / Somogyi Viktória

Kép: www.vaticannews.va / ANSA