„Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!”
Káplánkoromban történt, hogy a plébániatemplom oltárát restaurálták. A XVIII. sz. közepéről való barokk oltárt az évszázadok folyamán újra meg újra átfestették a jóakaratú, de hozzá nem értő hívek. A helyreállítás előtti néhány évtizedben a helyi asszonyok mázolták, a népi megfogalmazás szerint „konyhakredenc fehérre”. A restaurátorok célja az eredeti színvilág helyreállítása volt. A vezető restaurátor megmutatta nekem, hogyan égetik le egy sajátos technikával az összes festékréteget. Kérdeztem tőle, hogy az eredeti, az első festés nem sérül-e meg így. Azt válaszolta, hogy nem. Minden festékréteg eltűnt, de a legalsó eredeti szépségében maradt meg. Azt mondta a szakember, figyeljem meg a Gondviselés működését: a legelső, az eredeti festés tojástemperával készült. Annak nem ártott a tűz.
Karácsony ünnepén bennünket is vonz az „eredeti”, tudatosan, vagy tudat alatt, de el akarunk jutni a legősibb, leghitelesebb igazsághoz, jósághoz, szépséghez, szeretethez és békéhez. Karácsony éjszakáján egy idillikus kép tárul elénk. Ott van a templomainkban, a templomkertben, számos köztéren, sokunk otthonában, még az üzletek kirakataiban is a betlehem: Mária, a gyermek Jézus, József, a jászol, bárányok, barmok, szamár, angyalok, pásztorok és a napkeleti bölcsek. Az évszázadok pora rakódott rá, többször próbálták átfesteni, vagy letakarni, eltüntetni. Sokszor kamrába, „süllyesztőbe” vagy a szemétbe kerültek vallásos képek, szobrok, feszületek, amelyek karácsony üzenetét voltak hivatottak kifejezni. Mégsem sikerült eltüntetni a betlehemi jászolt, a kis Jézust. Többször retusálták már ezt a képet is. A mindenkori világ számtalanszor próbálta a kisded Jézus babazsúrjává, meséjévé tenni karácsony titkát, de nem sikerült.
Miért van az, hogy karácsony ünnepe nem avult el több évszázad óta sem? Karácsony nem ment ki a divatból. Miért? Ha mi is úgy teszünk, ahogyan a restaurátorok, és visszatérünk a kép eredeti színeihez, rájövünk. Mária és József egyszerű, hétköznapi fiatalok. A názáreti Mária tizenéves zsidólány, aki férjhez ment, József fiatal ácsmester, munkásember. Ferenc pápa így mondja: „Szent József ács volt, aki becsületesen dolgozott, hogy családja megélhetését biztosítsa.” (Apai szívvel 6) Szegények, „albérletben”, szinte hajléktalanként születik meg a gyermekük. Nem királyi palotában, nem kastélyban, nem főúri körülmények között, hanem a legnagyobb egyszerűségben. Egészen emberi módon történik minden. Ezért ilyen vonzó számunkra. Minden mást csak a történelem és az emberi fantázia retusál rá. Igen, karácsony azért ilyen vonzó, mert úgy érezzük, mintha velünk történt volna, mert nincs benne mesterkéltség. Minden eredeti, karácsony nagyon emberi, és mégis több. Ezért nem megy ki a divatból soha: Isten úgy szeret bennünket, hogy ember lett értünk, azért, hogy boldoggá tegyen. Jézus földi születésének ünnepén azt a csodálatos valóságot éljük át, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy egészen közel jön hozzánk. Miért olyan kedves nekünk a betlehemi kisded? Nem a gyermek kedves számunkra, hanem az Isten, mert mindnyájan boldogok akarunk lenni. Egyedül Isten tud bennünket boldoggá tenni.
„Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!” – így bíztatták egymást a betlehemi pásztorok. Ezekben a szent napokban én is erre hívom a kedves olvasókat: mi is menjünk Betlehembe.
Ha valami különösen nagy örömet jelent számunkra, azt nem csupán magunknak akarjuk megtartani, hanem szeretnénk másoknak is elmondani. Eddigi életünkben már megtapasztalhattuk, hogy sokkal nagyobb boldogság másokkal együtt örülni, mint magunkban. Sőt, az igazi öröm csak a másokkal megosztott öröm.
A pásztorok is óriási élményben részesültek, amit mindenkivel meg akartak osztani. Kik voltak ezek a pásztorok? Egészen egyszerű, szegény, olykor lenézett, megvetett emberek.
Ezekkel az egyszerű emberekkel Isten nagyszerű dolgot tett. Miért hozzájuk szólt?! Méltók voltak rá? Darabos, kemény, szívós férfiak, akik megtapasztalták az élet nehézségeit, napról-napra, de talán tudtak örülni egy szál mezei virágnak, vagy egy új bárány születésének. Éppen ezért választotta ki őket Isten: aki ennyire szegény és kiszolgáltatott, az sokkal könnyebben meg tud nyílni Isten felé, mint aki jómódú. A pásztorok nem teltek el önmagukkal, volt Isten számára hely a szívükben. Képesek voltak őszintén megnyílni. Isten mindig a hamisítatlanul egyszerű emberekkel tud nagy dolgokat tenni.
Amikor a pásztorok Betlehembe érkeztek, és meglátták a kisdedet, nem találtak benne semmi különöset: egy gyermek, aki épp olyan, mint más gyermekek, egy fiatal házaspár, akik látszatra olyanok, mint a többi fiatal zsidó házaspár. Mindezek ellenére a pásztorok valami különlegeset tapasztaltak. Nem a testi, hanem a lelki szemeikkel, a hitükkel: a pásztorok hitték, amit Isten az angyalok által közölt velük. Hitték, hogy ebben a gyermekben beteljesedtek a prófétai jövendölések, amiről annyit hallottak. Hitték az ősi elbeszélések igazát, amit az esti tábortüzeknél ők is számtalanszor ismételgettek: ebben a gyermekben a világ Megváltója jött a földre.
Miután megtalálták a gyermeket, a pásztorok visszatértek munkájukhoz, nyájukhoz. Mégis, valami megváltozott az életükben: megtapasztalták az igazi boldogság ízét, és erről nem tudtak hallgatni.
Betlehem Szülötte bennünket is hív: menjünk Őhozzá, az élet, az erő, az öröm forrásához. Nem pusztán néhány napos idillre hív, hanem egész életünket betöltő – minden kudarcon és nehézségen átvezető – boldogságra. Persze szükségünk van az idillre is, vágyunk karácsony hangulatára, kell, hogy megpendítse érzelmeink húrját. Ilyenkor együtt van a család, amelyről Ferenc pápa ezt mondja „A háromságos Isten szeretetközösség, és a család az ő élő tükröződése.” (Amoris Laetitia 11.). Igen, karácsony a legmeghittebb ünnepünk. Ilyenkor a legkeményebb szívek is meglágyulnak.
Mégsem szabad megmaradnunk ennél az idillikus képnél. Karácsonykor vissza kell lépnünk a betlehemi események eredeti mondanivalójához. Mint egy restaurátornak, meg kell találnunk az eredeti színeket. Ha rátaláltunk, akkor fog valóságosan hatni az életünkre. Karácsony célja az, hogy bennünk is, személyes életünkben, családunkban megszülessen a Megváltó. Engedjük, hogy a kis Jézus felnőjön az életünkben, váljon Ő életünk irányítójává. Karácsonykor meghív az élet, a család ünneplésére és védelmére. Ettől lesz igazi a karácsonyunk nem csak az ünnep napjaiban, hanem az utána következőkben is.
„Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!”
Legyünk Jászol karácsony napjaiban, ahol megszületik életünk boldogsága: a Megváltónk, Jézus Krisztus. Karácsony hiteles, mindent átható békéjét és örömét kívánom minden családnak, az egyedülállóknak, minden kedves olvasónak!
Marton Zsolt
váci püspök, az MKPK családreferense
Kép: unsplash.com
