A nagyböjt bűnbánati napjainak sorából a vasárnapok mellett kiemelkedik két ünnep: Gyümölcsoltó Boldogasszony, Jézus születésének hírüladása, valamint Szent József ünnepe. E két ünnepben megjelenik a teljes Szentcsalád: az emberi világban megtestesülő Fiú, a Szentlélek által áldott állapotba kerülő Istenanya és a kettejüket egész szívével szerető, oltalmazó férj és apa: József. Hármuk közös élete követendő példát állít elénk, legyünk bár gyermekek vagy szülők, férfiak vagy nők. Szentek sora választotta égi pártfogójául Szent Józsefet (gondoljunk csak Avilai Szent Terézre vagy Clairvaux-i Szent Bernátra), mégis néha úgy tűnik, József csak háttérfigura Jézus és Mária ragyogása mögött. A Szentírás valóban kevés szóval emlékezik meg róla, ám a pápai megnyilatkozások ráirányítják a figyelmünket a férfire, aki nemcsak kettőjüknek, hanem az egész Egyháznak őrzője és védelmezője.
A karácsonyi ünnepkörben gyakrabban találkozunk a személyével és nyilvánvalóbban felismerjük nagyságát. Előttünk áll egy férfi, aki szeret és feleségül kíván venni egy fiatal lányt, ám döbbenettel kell tapasztalnia, hogy választottja olyan gyermeket hordoz a szíve alatt, aki nem tőle fogant. A korabeli, férfiközpontú társadalomban már az is nagyvonalúságnak számított volna, ha nem ragad azonnal követ. Benne azonban nagyobb a szeretet Mária iránt, mint a törvény betűjéhez való ragaszkodás, így titokban akarja elbocsátani kedvesét, hogy megmentse az életét. Isten pedig még ennél is többre hívja meg őt: megosztja vele a felfoghatatlan titkot és rábízza a Világ Üdvözítőjét. József dönt és igent mond, ugyanúgy, ahogy Mária igent mondott nem sokkal korábban: anélkül, hogy megérthetné mindazt, ami történik vagy konkrét útmutatást kapna a feladathoz.
Ezek után pedig nem angyali dallamokkal kísért dicsőséges út következik, hanem a nehézségek és aggodalmak ideje. Józsefnek állnia kell a sarat a kíváncsi vagy akár rosszindulatú rokonokkal, ismerősökkel szemben (nyilván többen is sejtették, hogy a gyermek nem az övé – legalábbis testi értelemben nem); a viszontagságos utazáson először egy áldott állapotban levő nővel, aztán egy újszülöttel; Heródes hatalomféltő gyilkos szándéka elől menekülve, idegen országba költözve, ahol új egzisztenciát kellett teremtenie; majd hazatérve és mindent elölről kezdve. Állnia kell a sarat, mert ő a családfő, minden az ő felelőssége. Apának lenni és egész élettel szolgálni egy családot önmagában sem kis feladat, de azáltal, hogy a gyermek Isten Fia, az asszony pedig Isten Anyjává lett, elképzelhetetlen kihívás. És emberi értelemben nem kap semmi segítséget: sem extra védelmet, sem különleges támogatást hozzá. Nincs mása, csak az elköteleződés és a hit. No meg a Szeplőtelen Szűz szerelme.
A Szentírás ezek után egyszer tesz még említést Józsefről, amikor a tizenkét éves Jézust elveszítik a jeruzsálemi zarándokúton. Napokig keresik, míg végül ráakadnak a templomban olyan helyzetben, amire biztosan nem számítottak: ott ül a tanítók között, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Nem is érti, miért keresték, ők meg azt nem értik, mit jelent, hogy Jézusnak „Atyja dolgaiban kell lennie”. Ez a jelenet jól példázza, hogy a tudás, mely szerint a gyermekük Isten Fia, nem védi meg őket a szülői aggodalmaktól, félelmektől, és nem is teszi könnyen érthetővé számukra a természetfelettit. Mindennel szembe kell nézniük, ami a szülők osztályrésze.
József az örökbefogadó szülők mintaképe: egész szívével és teljes odaadással szolgálja a gyermeket, aki nem az ő testéből származik. Nem csupán a fizikai létét oltalmazza, a szükségleteiről gondoskodik, de tanítja, neveli, engedelmességre szoktatja, munkát ad a kezébe, segíti a férfivé érésben, a társadalom hasznos tagjává teszi. Nem tudjuk, meddig kíséri el a fiát az életútján, de azt igen, hogy mindent megad neki, amit csak apa adhat a gyermekének, aki rábízatott.
„Amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született” (Gal. 4,4.). A mennyei Atya gondosan választotta ki azt a lányt, aki Fiának anyjává lett, de nem volt kevésbé gondos akkor sem, amikor nevelőapát választott neki. Olyan férfi gondjaira bízta, aki hitben jár, bízik Isten gondviselő jóságában, képes a ráhagyatkozásra és az engedelmességre, ugyanakkor bátor és bölcs, felelősségteljes és hűséges. Olyan férfi, aki míg élt, (Szent II. János Pál szóhasználatát kölcsönözve) „őrzője” volt Jézusnak és Máriának itt a földön, azóta pedig a Katolikus Egyház védőszentjeként vigyáz mindannyiunkra, hathatósan közbenjárva értünk a fiánál. Ahogy Ferenc pápa megfogalmazta Patris corde – Apai szívvel című írásában: „Szent Józsefben mindenki megtalálhatja az észrevétlenül maradó embert, a mindennapi jelenlétében diszkrét és rejtett embert, a közbenjárót, a támogatót és a vezetőt a nehéz időkben.”.
Kép: unsplash.com
A közzétett szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel engedélyezett.
