SZENT JÓZSEFHEZ HASONLÓAN LEGYÜNK NYITOTTAK ISTEN TERVÉRE

2021. december 2.

A Szentatya folytatta Szent Józsefről kezdett tanítását a szerdai audiencián. Ezúttal arról elmélkedett, hogy József, az igaz ember elfogadja Isten tervét, nyitott az ő akaratára, és nem ítél első látásra. A párkapcsolatokban is fontos az érett szerelem, a megbocsátásra való készség.

Ferenc pápa a jegyesekhez és az ifjú házasokhoz fordulva fejtette ki tanítását Szent Józsefről, illetve a jó házassághoz szükséges erényekről. Ne hagyatkozzunk apokrif iratokra, induljunk ki az evangéliumokból. Máté igaz embernek nevezi Józsefet, amiért diszkréten, szeretettel bánik jegyesével, és a rá váró megkövezést elkerülendő, titokban akarja elbocsátani őt. Az eset megértéséhez vissza kell nyúlnunk a korabeli izraeli szokásokhoz: amikor házasságtörésen kapták a nőt, vagy hűtlenkedett, megkövezték. Ez a törvény később enyhült és maradt az elbocsátás. József tehát Mária iránt érzett szerelme erejével meg akarja őrizni jegyese jó hírét, és – ahelyett, hogy úgy tenne, mint mi, sokan, akik az első pletyka felröppenésére már azonnal fecsegni kezdünk -, csöndben marad. Nem akar revansot venni, diszkrét marad. Mennyi szentséget látunk Józsefben! – állapította meg a pápa.

A teljes híradás elérhető ITT.

A második  katekézis fordítása elérhető ITT.

Kép: www.vaticannews.va

Forrás: www.vaticannews.va; www.magyarkurir.hu