A nagyszülők és idősek 3. világnapjának margójára
Emlékszem arra, hogy annak idején a vasárnapi ifjúsági mise után – mielőtt hazamentünk volna – meglátogattuk a bátyámmal mindkét nagymamánkat, akik egyedül éltek már akkor, amikor mi gimnazisták voltunk.
Nemrég meséltem valakinek, hogy mindketten sütivel vártak minket, a találkozást, amikor megpróbáltak kicsiholni belőlünk pár mondatot, mégis mi történt velünk a héten.
Bennem élnek ők, gyermekkori emlékeim által – anyai nagymamám kacagása, csillogó szemei, kertjének körte- és diófája, ribizli bokrai, apai nagymamám ebédjei a nyári szünetekben, a háza tűzfalán a borostyánban búgó gerlék békés hangja, a pince, ahová egyedül nem szabadott lemenni.
Meglátogattuk őket, mert a szüleink így látták jónak. Nem volt mindig kedvünk hozzá, előfordult, hogy heti jócselekedet volt csupán, de most már hálás vagyok a közösen eltöltött időért.
Az elmúlt években többször találkoztam Ferenc pápa üzeneteiben azzal, hogy a fiatalokat buzdítja: látogassátok meg a nagyszüleiteket, kérdezgessétek őket! Most a közelgő lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozó előtt újra felszólítja az ifjabb generációt:
„Nektek, fiatalok, akik Lisszabonba készültök, vagy akik lakóhelyeteken fogjátok ünnepelni az ifjúsági világnapot, azt szeretném mondani: mielőtt elindultok, látogassátok meg nagyszüleiteket, látogassatok meg egy magányos idős embert! Az ő imája védelmez majd benneteket, és szívetekben magatokkal viszitek majd annak a találkozásnak az áldását.”
Mi is egy ilyen látogatás? Miért kellene egy magányos idős embert meglátogatni?
Azért, amiért Mária meglátogatta Erzsébetet, hogy segítsen neki szükségében, mert szerette és együttérzett vele.
Azért, mert jól esik nekik, akik talán minden nap vágynának a személyes találkozásra. Azért, mert Jézus is elmondta, hogy „amit a legkisebbek közül eggyel is tettetek, velem tettétek” (Mt 25, 40).
Mindenkinek van válasza erre a kérdésre vagy akár egészen sajátos kínlódása, hogy miért halogatja a szülei, nagyszülei meglátogatását.
Július 23-án a nagyszülők és idősek világnapját ünnepeljük, idén harmadik alkalommal.
Jó, ha a nyár közepére tudatosan tervezzük a látogatás időpontját, az alkalmakat, amikor felkeressük idős rokonainkat, barátainkat. A sok nyári program szervezése közben mekkora ajándék, ha családunk idős tagjai sem maradnak magányosak!
Az irgalmasság cselekedete ez, amit bizonyára nem bánunk meg. A Szentlélek megáldja és gyümölcsözővé teszi ezeket a találkozásokat, így tanít minket a Szentatya. Tovább idézve idei üzenetéből: „Isten (…) azt kívánja, hogy – amint Mária tette Erzsébettel – a fiatalok felvidámítsák az idősek szívét, és bölcsességet merítsenek tapasztalataikból. Mindenekelőtt azonban azt kívánja az Úr, hogy ne hagyjuk magukra az időseket, ne száműzzük őket az élet perifériájára, ahogyan az ma sajnos túl gyakran megesik.” „…arra kérlek benneteket, hogy a képzelet világából lépjünk át a konkrét tettek mezejére, hogy magunkhoz öleljük a nagyszülőket és az időseket. Ne hagyjuk őket magukra! Jelenlétük értékes a családban és a tágabb közösségben; tudatosítja bennünk, hogy közös az örökségünk, és egy olyan nép részei vagyunk, amely őrzi gyökereit.”
Nemcsak a családok, de az egyházközségek is feltehetik a kérdést: Mi hogyan tudjuk idén „magunkhoz ölelni” az időseinket? Hogyan tudjuk kifejezni nekik azt, hogy fontosak nekünk, nem akarjuk, hogy magányosnak érezzék magukat?
Jó lenne, ha ezen a nyáron sok házban növekedhetne az öröm fiatalok és idősek találkozása kapcsán, és visszhangozna minél többek szívében a Szentatya üzenete:
„Ismételten arra kérek mindenkit – az egyházmegyéket, az egyházközségeket, az egyesületeket, a közösségeket –, hogy ünnepeljék meg ezt a világnapot, a fiatalok és idősek újbóli találkozásának túláradó örömét helyezve a középpontba.”
Július a „Vizitáció” hónapja. Legyen ez a hónap valóban a látogatások ideje!
Kiss Mónika SSS, az MKPK Családügyi Bizottságának munkatársa
Kép: unsplash.com
A közzétett szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel engedélyezett.
