Kedves Családjaim!
Ajándékot szeretnék átnyújtani, amelyet én is úgy kaptam, és most nagy szeretettel adok tovább nektek.
Izgalmas kalandra hívja meg az egész családot advent első vasárnapjától kezdve a Családok az Evangélium szívében című kezdeményezés. Most nyíló új weboldalukon a vasárnapi evangéliumhoz kapcsolódó feladatokat találhatunk, amelyek különböző megközelítési utakat kínálnak az adott bibliai szakaszokhoz.
Szinte kínálja magát a szentírási párhuzam: ahogyan Szent Pál szerint az Egyház tagjai sokféle testrészként kapcsolódnak egységbe az egyetlen Testben (1Kor 12,31-13,1-13.), úgy ezek a „testrészek” más-más módon kapcsolódhatnak egyazon jó hírhez. Találunk például a kéz (azaz a barkácsolni szerető családtag, gyerek) számára kis alkotnivalót, a száj (azaz például a sütni szerető édesanya) számára ételrecepteket, a „felnőtt fejnek” komolyabb gyakorlatot, vagy éppen a (kirándulni szerető) lábnak kirándulási célpontot. „Ínyencek” (akik a szellemi csemegékre vágynak) még a bibliai részek latin és görög változatát is megtalálhatják itt.
Már önmagában ez a sokszínűség is értékessé tenné az összeállítást, de ráadásul csupa igényes tartalmú, színvonalas feladatot találunk, olyan sokat, hogy szinte bele sem fér egy heti időbe. Minden napra juthat valami tennivaló, valami ajándék: egy vers, egy zenerészlet. Így a vasárnapi ige feldolgozása egész kis virtuális adventi naptárként használható. Nemcsak azért családbarát ez az összeállítás, mert minden családtag találhat valamit ízlésének, életkorának megfelelően, hanem mert ha együtt végzik a tevékenységeket, közös összekötő kapocs is lehet a család számára.
Fogadjátok olyan nagy szeretettel ezt az ötlettárat, ahogyan én megosztom most veletek. Szeretettel ajánlom!
Marton Zsolt püspök
MKPK Családbizottsága
Fotó: Pixabay
Isten arra hív minket, hogy járja át egész életünket az Ő szeretete, ajándékozó jósága, tanítása. A szentmise keresztény életünk középpontja, ragyogásával megerősíti a mindennapokat.
Összeállításunkban hétről hétre sokszínű ötleteket találhatnak nagyon és kicsik, recept, kézműves ötlet, zene, művészeti alkotás, közös tevékenység, imaötlet, felnőtteknek szóló elmélkedés és rejtvény szerepel a kínálatban. Akár már néhány ötlet felhasználása is el tudja mélyíteni az evangélium üzenetét családunk életében.
Az anyagot önkéntes alapon készíti lelkes munkacsoportunk, így teljesen ingyenesen küldjük hetente szeretettel mindenkinek, aki kéri ezen a címen:
Az összeállítás online is megtekinthető a csaladisziv.hu oldalon Advent első vasárnapjától.
Szeretettel várunk:
- Szűcs Bálint atya (Szentendrei Keresztelő Szent János Plébánia),
- Dyekiss Emil és Virág (Felsőgödi Jézus Szíve Plébánia),
- Mészáros Melinda (Lehel téri Szent Margit Plébánia),
- Kelemen Kitti (Dunakeszi Jézus Szíve Plébánia),
- Lázár Kriszti (Lehel téri Szent Margit Plébánia)
Forrás: Dyekiss Virág és munkatársai
Fotó: Pixabay
Kedvcsinálónak közreadjuk a novemberi hónap anyagait letölthető formában. Nyomtatható, lefűzhető.