Családegyház » Aktuális »

A JÉZUSI SZERETETET TANULNI KELL – MARTON ZSOLT PÜSPÖK MUTATTA BE A HÁZASSÁG HETE ZÁRÓ SZENTMISÉJÉT

2023. február 22.

Az idei házasság hete mottója: »A szeretetbe kapaszkodva«. „A házaspár akkor képes boldog házasságban élni, ha szüntelenül tanulja ezt a szeretetet” – emelte ki Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottságának elnöke a házasság hetét lezáró szentmisén, melyet a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban tartottak február 19-én.

A házasság a megszentelődés helye. Egyedül Isten az abszolút szent, de az embernek is törekednie kell a szentségre, meg kell próbálnia úgy szeretni, ahogyan Isten szeret. A szentté válásra törekvés a legcsodálatosabb feladat, ami a házastársak előtt áll.

Ez azt jelenti, hogy újból és újból ki tudunk lépni önmagunk önző ragaszkodásaiból, és képesek vagyunk a másik felé fordulni. Isten szentté akar bennünket tenni. A házasságkötésben két szent, két élő templom köt szövetséget (vö. 1Kor 3,15–16).

„Kedves házasok! Amikor elhatároztátok, hogy összekötitek az életeteket, tudatos döntést hoztatok a szeretetbe kapaszkodva, Istenben és egymásban bízva. Amikor a házasság hetét ünnepeljük, akkor a ti Istentől megáldott szent kapcsolatotokat mint kincset szeretnénk felmutatni a világnak. Arra hívjuk a fiatalokat, hogy merjék választani a házasságot mint a párkapcsolat igazi, boldog útját” – zárta szentbeszédét Marton Zsolt váci megyéspüspök, az MKPK Családügyi Bizottságának elnöke.

A teljes híradás ITT érhető el.

Forrás: Magyar Kurír

Kép: Magyar Kurír/Merényi Zita