Családegyház » Aktuális »

A JÓISTEN SZÁMÍT MÉG RÁD – AZ MKPK CSALÁDÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK IDŐSPASZTORÁCIÓS PROGRAMJÁRÓL

2024. április 22.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága kezdeményezéséből született a „Melléjük szegődöm” program, amelynek résztvevői április 4-én találkoztak Budapesten, az MKPK irodaházában. Az időseket segítő egyházmegyei küldöttek a második tréningnapon rátekintettek szolgálatuk jelenére és jövőjére. A képzést tartó szakemberekkel beszélgettünk tapasztalataikról.

„Az idősekről nekünk, katolikusoknak elsőre talán az jut eszünkbe, hogy ők az aktívan tevékenykedők a karitászcsoportban, a sekrestyében, zarándoklatokra és rózsafüzér-társulatba járnak. De megkérdezzük-e őket, hogy érzik magukat, mire volna szükségük? Van-e olyan hely, ahol beszélgethetnek arról, mit élnek át az életük végéhez közeledve? S vajon igazán érezhető-e az Egyház szerető gondoskodása azok számára, akik idősek otthonában élnek?”

– teszi fel a szemléletváltást sürgető kérdéseket Kiss Mónika szociális testvér, a program projektkoordinátora. Ferenc pápát idézve mutat rá egy korunkra nagyon jellemző problémára: az idős emberek gyakran elmagányosodva élnek, gyermekeik, unokáik kevés időt töltenek velük.

A tréningre az egész országból jelentkeztek résztvevők, a legtöbb egyházmegye képviselteti magát: családreferensek, papok, lelkipásztori kisegítők, állandó diakónusok, akolitusok, olyan keresztények, akik idősekkel foglalkoznak, az idősellátásban dolgoznak.

A teljes híradás elérhető ITT.

Forrás: Magyar Kurír

Kép: Magyar Kurír/Merényi Zita