Ferenc pápa katekézise: Nem bűneink, bukásaink rémítik meg Istent, hanem szívünk bezártsága!

2022. January 24.

A Szentatya január 19-én a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében nyolcadik katekézisét tartotta Szent Józsefről. A mai alkalommal Szent József gyengédsége kapcsán Isten gyengédségéről, Isten apai irgalmasságáról, „váratlan igazságszolgáltatásáról” elmélkedett.

Nagy gyengédség rejlik Isten szeretetének megtapasztalásában. Jó belegondolni, hogy az első ember, aki ezt a valóságot Jézusnak átadta, épp József volt. Isten dolgai ugyanis mindig emberi tapasztalatok közvetítésével jutnak el hozzánk.

Tudjuk, hogy az Istentől származó Igazság nem elítél, hanem befogad, átölel, támogat bennünket, és megbocsát nekünk” (vö. Patris corde, 2). Isten mindig megbocsát: ezt véssétek az eszetekbe és a szívetekbe! Isten mindig megbocsát! Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe. De ő mindig megbocsát, a legrosszabb dolgokat is!

Tehát jó, ha belenézünk József apaságának tükrébe, mely Isten apaságának tükre, és megkérdezzük magunktól, megengedjük-e az Úrnak, hogy gyengédségével szeressen bennünket, és mindannyiunkat olyan férfivá és nővé alakítson, aki képes ilyen módon szeretni.

A teljes katekézis fordítása elérhető ITT.

Kép: Vatican News

Forrás: Magyar Kurír