Családegyház » Aktuális »

MARTON ZSOLT PÜSPÖK A SZÉKESFEHÉRVÁRI ÉLETVÉDELMI NAP SZENTMISÉJÉN: AZ IMÁDSÁG AZ ÉLETÜNK KERETE

2023. november 20.

November 18-án az Élni TELJESEN Jó! országos életvédelmi nap zárásaként a székesfehérvári bazilikában szentmisét mutatott be Marton Zsolt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke, váci megyéspüspök, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök és számos pap koncelebrálásával. A szentmisén elköteleződtek a lelki adoptálást vállalók, ők kilenc hónapon át imádkoznak.

Marton Zsolt püspök köszöntötte az életet támogató, ünneplő testvéreket. „A mai életvédő lelki-szakmai napunk csúcspontjához érkeztünk. A II. Vatikáni Zsinat szerint a szentmise csúcs és forrás, minden tevékenységünk ebből kell forrásozzon, innen kell induljon, ide kell, hogy visszatérjen, ezért vagyunk Egyház. Minden tevékenységünk az élet védelmében a fogantatástól az utolsó földi percekig Krisztusban nyer értelmet.”

A Szent Család példájának követéséről szóló könyörgés után a Bölcsesség könyvéből hangzott el az olvasmány, majd Szent Lukácstól az igazságtalan bíró példázata.

„Szüntelenül kell imádkozni, és nem szabad belefáradni” – kezdte homíliáját Marton Zsolt. – Minden tevékenységünk kiinduló forrása és végcélja a szentmise, és ez igaz az imádságra is. Életünk kerete az imádság.

A teljes híradás elérhető ITT.

Forrás: Magyar Kurír

Kép: Magyar Kurír/Merényi Zita