Karácsony közeledtével elgondolkodhatunk azon, milyen különleges dolog az öröm, ha az egyházi év mindkét bűnbánati időszakában külön vasárnapot szentelünk neki. Advent harmadik vasárnapján, az öröm vasárnapján a szentmise kezdőszavai Szent Pál tanítását idézik: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek.” (Fil. 4,4.) Az apostol fontosnak tartotta, hogy nyomatékosan felhívja a krisztuskövetők figyelmét az öröm – a szüntelen öröm – megélésének lehetőségére. Ám ha őszintén megvizsgáljuk a mindennapjainkat, könnyen kiderülhet, hogy bizony nem hatja át életünket úgy az öröm, ahogy Pál javasolta. Túl sokat kívánt volna tőlünk? Teljesíthetetlen volna az elvárás?
Igen is, meg nem is. Csupán attól függ, hogy milyen messzire nézünk. Ha megmaradunk a hétköznapok szintjén, a „most” idejében, akkor valóban képtelenek leszünk a szüntelen örömre. Hogyan örülhetne a munkáját, megélhetését elveszítő férfi vagy a családja jövőjéért aggódó anya? A gyermekeit, unokáit hiába váró, magányos idős ember? A háborús területen élő háziasszony, aki éjszaka mos, főz, takarít, mert nappal nincsen áram? A mindenét hátrahagyó, teljes létbizonytalansággal szembenéző menekült család? Az, aki súlyos betegséggel küzd vagy ilyen hozzátartozót ápol? Mi örömet találhat, aki a szüleit, házastársát, gyermekét temeti éppen? Nem élünk könnyű időket, és ami előttünk áll, az kevéssé kiszámítható. Hol van hát a titok, ami kifogyhatatlan örömre hangol?
Ha mindezen nehézségek közepette felemeljük a fejünket és távolabbra tudunk pillantani, felismerhetjük az örökkévalóság távlatát. Istennek van válasza minden kérdésünkre, és biztosít bennünket arról, hogy egyetlen nehézségünkkel sem kell nélküle megküzdenünk: „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt. 28,20.). Jelenlegi terheink, reménytelenségünk, félelmeink olyanok, mint a tenger viharos felszíne, ám a mélység nyugodt és csendes, mert Isten biztonságot adó kezében vagyunk. Ahogy Avilai Szent Teréz írta: „Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz.”. Ha pedig Isten – az értünk Fiában megtestesülő, megfeszített és feltámadt Isten – mindig ugyanaz, akkor van okunk az örömre, a szüntelen örömre. Ő az az Isten, aki álmodott rólunk, életre hívott, Krisztus által tanít, Szentlelke által vezet, oltalmaz, megvált és végül hazavár. Minden napunk tőle kapott ajándék és szemernyi kétségünk sem lehet szeretete felől.
Vegyük hát komolyan Pál felszólítását és örüljünk szüntelenül! Örüljünk az életünk alapját jelentő isteni szeretetnek, a meghívásunknak és a küldetésünknek, és lássuk meg a hétköznapok apró örömeit is. Ha a kényszermunkára ítélt Placid atya és társai tudtak örömolimpiát rendezni a Gulágon, egymással versengve azon, hogy ki tud egy nap több örömöt észrevenni, miközben farkasszemet néztek a halállal, akkor nekünk sem lehetnek kifogásaink.
Advent idején pedig ne csak örüljünk, hanem másoknak is szerezzünk örömöt! Legyünk mosolygósak, figyelmesek, kedvesek! Gondoljunk a nálunk nehezebb helyzetben lévő testvéreinkre, segítsünk, ajándékozzunk. Ahogy az adventi koszorú gyertyáit meggyújtva egyre növekszik a fény, úgy legyen körülöttünk is mind melegebb légkör, derűsebb hangulat, áradjon belőlünk tanúságtévő jóság. Így ajándékozzuk önmagunkat a közénk születő Krisztusnak karácsony éjszakáján.
Kép: unsplash.com
A közzétett szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel engedélyezett.
