SÜRGETŐ KIHÍVÁSOK A CSALÁDPASZTORÁCIÓBAN – PAPI NAP BUDAPESTEN

2023. szeptember 14.

Hogyan újítsuk meg a házasságra készülők pasztorációját és mit tud adni az egyházjog a házasság szentségére való felkészítésben – ezekkel a kérdésekkel foglalkozott az őszi családpasztorációs papi nap. Marton Zsolt püspök meghívására szeptember 12-én Budapesten, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaházában találkoztak az ország különböző egyházmegyéiből érkezett papok, diakónusok.

„A család fontos részei, a családpasztorció kulcsai vagytok, lendületet ad ennek a szolgálatnak, ha az élére álltok, és időnként konkrétan részt tudtok benne venni” – köszöntötte a családpasztorációs papi nap résztvevőit Marton Zsolt váci megyéspüspök, a családpasztoráció püspökfelelőse. Megerősítette Ferenc pápa felhívását, miszerint a házasságra való felkészítést a katekumenális szemléletnek kell meghatároznia. Az Egyháznak mint közösségnek feladata a felkészítés, a szentségbe való beavatás pedig a közösségbe való beavatást kell magával hozza – hangsúlyozta.

A teljes híradás elérhető ITT.

Forrás: Magyar Kurír/Trauttwein Éva

Fotó: Magyar Kurír/Lambert Attila