Idén júliusban immár negyedik alkalommal tartjuk meg a nagyszülők és idősek világnapját.
A nagyszülők és idősek világnapja 2024. július 28-án lesz, mottója: „Ne hagyj el öregkoromban” (vö. Zsolt 71,9).
Azáltal, hogy évről évre sor kerül a nagyszülők és idősek ünnepére, a világnap közösségeink életének fontos programjaként megerősödik és új jelentésekkel gazdagodik.
A Szentatya arra hív bennünket, hogy a negyedik világnapon fejezzük ki gyengéd szeretetünket a nagyszülők és az idősek iránt családjainkban, látogassuk meg a csüggedőket, akik már nem reménykednek abban, hogy lehetséges másfajta jövő. A leselejtezéshez és magányhoz vezető önző magatartással állítsuk szembe annak az embernek a nyitott szívét és örömteli arcát, akinek van bátorsága kimondani: „Nem hagylak el!”.
Reményeink szerint a világnaphoz kapcsolódóan minden egyházi közösség megszervez majd egy „magány nélküli napot”: meglátogatják az időseket, meghallgatják történetüket és hívő tanúságtételüket. Bízunk benne, hogy a világnap hozzájárul a fiatalok és idősek közötti gyümölcsöző párbeszédhez is!
Az alábbiakban közreadjuk a Szentatya üzenetét, az imát, a pasztorális segédletet, valamint a világnap logóját. Reméljük, hogy mindenki leleményesen és lehetőségeihez mérten találja meg a legmegfelelőbb módját a világnap megünneplésének.
A Világiak, Család és Élet Dikasztériuma arra biztatja a közösségeket, hogy osszák meg az ezen alkalomból szervezett programjaikat, kezdeményezéseiket a dikasztérium közösségi csatornáin a #NonnieAnziani vagy az #ElderlyAndGrandparents hashtag használatával vagy küldjék el a programajánlókat, beszámolókat az anziani@laityfamilylife.va e-mail címre.
Forrás: http://www.laityfamilylife.va
Kép: http://www.laityfamilylife.va
Ferenc pápa üzenete a nagyszülők és idősek negyedik világnapjára | Ima a nagyszülők és idősek negyedik világnapjára | Pasztorális segédlet a nagyszülők és idősek negyedik világnapjára | Logo |