Beszélgetés Kiss Ulrich SJ atyával a Hivatásom: Öreg c. könyvéről
A váci Althann Vendégház és Konferencia Központban láttuk vendégül Kis Ulrich SJ atyát, akit nemrég megjelent könyvéről és fordulatokban gazdag életéről, hivatásának alakulásáról kérdezett Kiss Mónika SSS szociális testvér.
– Berlinben születtem 1945-ben éppen 80 éve. Nem volt egy szerencsés időzítés a bombázások idején Németországban meglátni a napvilágot – kezdi a történetét az atya.
Tanulmányait közgazdaságtan szakon végezte, majd az INSEAD üzleti iskolában szerzett MBA diplomát. Két évtizeden keresztül dolgozott menedzserként, többek között a L’Oréalnál. 1988-ban belépett a jezsuitákhoz, és azóta a szerzetesrend tagja. Az ő nevéhez fűződik a Management by Jesus vezetői szemináriumsorozat és a hozzá kapcsolódó vállalkozói közösség is.*
– Mintha előre tervezett módon haladtam volna a pályámon, pedig minden lépésről lépésre alakult – folytatja Ulrich atya.
Az időskor is lehet egy vállalkozás
A gyerekkorról azt állítják a pszichológusok, hogy az felkészülés az aktív életre.
– Erik Erikson pszichológiáját tanulmányozva rájöttem – meséli az atya –, hogy a felnőttkor felkészülés az öregkorra.
Az eriksoni pszichoszociális fejlődésmodellt Erik H. Erikson neves fejlődéspszichológus fogalmazta meg. Ebben nyolc különböző szakaszt állapít meg, amiken az egészséges fejlődésmenetű ember a csecsemőkortól kezdve a késő öregkorig áthalad.
Minden egyes szakasz során az ember új kihívásokkal szembesül, amiket megoldva az adott szakaszra jellemző énerő a jutalma – amit aztán élete további részére már birtokolni fog.**
Az öregséget elszenvedjük
– A legtöbb ember úgy tekint az élete utolsó szakaszára – folytatja az atya –, hogy az öregséget elszenvedjük.
Szokták kérdezni a gyerekeket: mi leszel, ha nagy leszel? Ezt a gondolatot továbbfűzve feltehetjük a kérdést: „Mi leszel, ha idős leszel?”
– A lényeg a tudatosság, hogy válasszak, döntsek, ne sodródjak – biztat bennünket Ulrich atya.
Többségünk idős korára elernyed. Mit tehetünk, hogy az időskorunkra egy szép fennsíkra érkezzünk? Sokaknak csak úgy hirtelen beköszönt a nyugdíjas időszak, és bizony váratlanul ér bennünket. Készülünk ugyan rá, de amikor itt van, mégis ránk szakad egy váratlan érzés: az elbizonytalanodás, a tanácstalanság.
Mit tegyek, ha nyugdíjba megyek?
– Erre az időszakra is fel lehet készülni, mint egy vizsgára. Ha jól belegondolunk, észrevehetjük, hogy általában rengeteg fölösleges tevékenységet űzünk – érvel Kis Ulrich atya.
Milyen fontos fogalmak mentén kellene rendezni az életünket ebben az időszakban?
Fontos a jó időbeosztás. Érdemes tanácsot kérni a gyerekektől, unokáktól, tanulni tőlük. A gyermeket növeszti, önérzetet ad a számukra.
Reggel mindig ugyanakkor felkelni, akár reggeli elmélkedéssel indítani a napot.
Istenkapcsolatunk frissen tartása
Újra kapcsolatba kerülni Istennel – ez nem megy magától, meg kell tervezni – mondja az atya.
– Reggel felajánlod a napodat Istennek, este beszámolsz róla, mindez hogy sikerült, ez keretet ad a napodnak – javasolja Ulrich atya.
– Mi a szép az öregkorban? Mivel gazdagít az öregkor? – teszi fel a kérdést Mónika testvér.
Néhány fontos fogalom felsorolásszerűen, amit a hallgatósággal együtt szedtünk össze közösen: önismeret, pihenés, nagyobb szabadság, priorizálás, derű, van idő a kedvtelésekre, mozgás. Fiatalokkal való kapcsolattartás, amihez gyakran áldozatokat is hoznunk kell.
Visszatekintés – akár napi szinten az elhatározásainkra, az elvégzett dolgainkra –, rácsodálkozás az élet szépségeire, kipróbálni a gyerekekkel, unokákkal új dolgokat.
Egy korproblémát említ még Ulrich atya, a magányosságot, amely komoly méreteket ölt manapság. Rengetegen vannak, akik szenvednek az egyedülléttől.
Fel kell rúgni a magányosságot – mondja Ulrich atya. A mai időkben nem tudnak semmit egymásról az emberek. Meg kell találnunk a módját, hogy visszahódítsuk azokat a régebbi szokásokat, amikor még ismertük a szomszédainkat, törődtünk a környezetünkben élőkkel.
„Meg kell tanulni mosolyogni!”
– Általában panaszkodunk, semmi nem tetszik időskorban – említi az atya. Kiemeli, hogy a könyvében szerepel egy fejezet „Százéves, de nem öreg” címmel. Ebben a kijelentésben nem az a lényeges, hogy száz évet élt az a valaki, hanem hogy amíg csak élt, boldog maradt!
– Hogyan lehet segíteni a zsörtölődő öregeket? – kérdezi Mónika nővér
– Meg kell dicsérni őket! – válaszolja Ulrich atya.
Egy hozzászólótól elhangzott, hogy Ferenc pápa azt mondta az időseknek: „Meg kell tanulni mosolyogni!”
Kellenek a prioritások
Meg kell tanulnunk a dolgaink közt szelektálni: mi az, ami fontos?
Fiatalabb koromban, amikor kirándultam diákokkal – meséli Ulrich atya –, arra kértem őket, hogy nézzék át a zsákjukat, és válasszák szét, mi az, ami valóban szükséges, és mit találnak feleslegesnek a hátizsákjukban, amit otthonról hoztak? Majd a kirándulás végén gondolják át újra a hasznos és felesleges holmikat. Az volt a tapasztalatuk, hogy a kirándulás végére egészen megváltozott a véleményük arról, hogy mire volt igazán szükségük a túrához: sok mindenről kiderült, hogy felesleges.
A megélhető bölcsesség
Beszélt még az atya a megélhető bölcsességről: nemrég leadta az utolsó iratait is átválogatva, rendezve a levéltárnak. Sokszor látta hogyan szórják ki a szemétbe a távozók hagyatékának nagy részét. Elmondta, hogy nem akarta, hogy más válogassa át a fennmaradó személyes dolgait.
– Nem kell most már más, csak a személyi igazolványom – mondta mosolyogva.
Mihalkov Ferenc, egy ifjú jezsuita atya illusztrálta a könyvét. Szép gondolat és példaértékű a több generáció együttműködése a kiadványban.
Minek örül az atya? – kérdezte Mónika nővér.
– Annak, ami van! – hangzott a válasz.
A könyvbemutató végén egy aláírt kártyát ajándékoztunk Ulrich atyának, mire ő frappánsan rávágta:
„Megy holnap a levéltárba!”
- Vác, Időspasztorációs záróképzésen elhangzott előadás
Lejegyezte: Lőw Helga
Források:
*https://hu.wikipedia.org
**https://hu.wikipedia.org
Szöveg: MKPK Családbizottság
Kép: jezsuitakiado.hu