Idén júliusban immár harmadik alkalommal tartjuk meg a nagyszülők és idősek világnapját.
A Szentatya arra hív bennünket, hogy ismerjük el idős embertársaink értékét, szolgálatát a hit és a remény új nemzedékeknek történő átadásában, és ne csak alkalmanként, hanem állandóan. Tehát nemcsak az a cél, hogy évente egyszer megünnepeljük idős szeretteinket, hanem hogy folyamatosan érezzék, hogy keresztény családunk és közös történelmünk szerves részét képezik.
A nagyszülők és idősek harmadik világnapját idén 2023. július 23-án tartjuk. Témája: „Irgalma nemzedékről nemzedékre megmarad” (Lk 1,50).
Az idei világnapot az jellemzi, hogy szorosan kapcsolódik az ifjúsági világtalálkozóhoz, amelyet augusztus 1. és 6. között tartanak Lisszabonban. Világosan olvashatunk erről a kapcsolatról abban az üzenetben, amelyet Ferenc pápa az idősekhez intézett:
„Ismételten arra kérek mindenkit – az egyházmegyéket, az egyházközségeket, az egyesületeket, a közösségeket –, hogy ünnepeljék meg ezt a világnapot, a fiatalok és idősek újbóli találkozásának túláradó örömét helyezve a középpontba. Nektek, fiatalok, akik Lisszabonba készültök, vagy akik lakóhelyeteken fogjátok ünnepelni az ifjúsági világnapot, azt szeretném mondani: mielőtt elindultok, látogassátok meg nagyszüleiteket, látogassatok meg egy magányos idős embert! Az ő imája védelmez majd benneteket, és szívetekben magatokkal viszitek majd annak a találkozásnak az áldását. Titeket, idősek, pedig arra kérlek, hogy kísérjétek imáitokkal a fiatalokat, akik az ifjúsági világnapra készülnek. Ezek a fiatalok Isten válaszát jelentik kéréseitekre, annak gyümölcsét képviselik, amit ti vetettetek, annak jelei ők, hogy Isten nem hagyja magára népét, hanem mindig megfiatalítja a Szentlélek képzelőerejével.”
Az alábbiakban közreadjuk a Szentatya üzenetét, az imát, a pasztorális segédleteket, valamint a világnap logóját. Bízunk benne, hogy mindenki leleményesen és lehetőségeihez mérten találja meg a legmegfelelőbb módját a világnap megünneplésének.
Forrás: http://www.laityfamilylife.va
Kép: http://www.laityfamilylife.va
FERENC PÁPA ÜZENETE |
IMA A NAGYSZÜLŐK ÉS IDŐSEK 3. VILÁGNAPJÁRA |
PASZTORÁLIS SEGÉDLET |
NAGYSZÜLŐK ÉS IDŐSEK VILÁGNAPJA LOGÓ |
CARD |
IMALAP |