A természet örök körforgásában évről-évre kitavaszodik, megújul, majd termőre fordul minden. Az egyházi évben hasonlóképpen ismétlődve végigjárjuk Krisztus fogantatásának, születésének, földi életének, halálának és feltámadásának útját. E kettő ciklikussága azonban csak látszólag azonos, hiszen a természet mindig ugyanoda tér vissza, ahonnan elindult, a természetfeletti pedig egészen új, más minőséget hoz – természetesen csak akkor, ha erre nyitottak vagyunk.
Ha a nagyböjt lényegét abban a gondolatban ragadtuk meg, hogy „elviszik a vőlegényt”, akkor most, a feltámadás ünneplésében eltölthet bennünket az öröm, hogy újra közöttünk van. Kérdés, hogy ez mennyire tartós öröm bennünk: néhány napnyi ujjongás csupán vagy a megváltottság tudata átalakítja az életünket. Az ünnepeink, köztük a legnagyobb, a húsvét megélése gyakran magában hordozza a kísértést, hogy utána visszatérünk korábbi életünkhöz, mintha semmi nem történt volna. Ilyenkor megfeledkezünk arról, hogy Jézus nem új ünnepet, hanem új életet akar adni nekünk.
A vőlegény visszatérése felidézheti bennünk az irgalmas atya szavait, amit Lukács evangéliumában olvashatunk a tékozló fiú hazatérésekor: „fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült” (Lk. 15,24.). Ám Jézus feltámadása több ennél: amikor újra megjelenik a tanítványok előtt – és előttünk is –, már nem a földi életet élő megtestesült Ige, hanem az örök élet mennyei Igéje. Jelenléte meghívás a királyi menyegzőre, az örök lakodalomba, és ez a mi életünket is új, természetfeletti dimenzióba kell, hogy helyezze. A végtelen isteni szeretetnek egyre nagyobb teret kell nyernie bennünk. Ehhez az első lépés, hogy jobban elmerülünk a minket teljes valónkban elfogadó Isten irgalmában.
A Szentlélek csodálatos üzenete volt, amikor az ezredfordulón, 2000. április 30-án II. János Pál pápa húsvét második vasárnapját az Isteni irgalmasság vasárnapjává nyilvánította. Ezzel mindannyiunk számára érthetően összekapcsolta Krisztus feltámadását az isteni irgalommal. Ugyanazon a napon avatta szentté Fausztina Kowalska nővért, aki Naplójában ezt az irgalmasságot hirdette. Földi botladozásaink, eleséseink igazságos (fogalmazhatnánk úgy is, hogy természetes) következménye a büntetés, a halál lenne, de Jézus kereszthalála által Isten feltárta előttünk az irgalmasság kapuját, mint az üdvösségre vezető természetfeletti utat. „Mielőtt eljövök, mint igazságos Bíró, előbb szélesre kitárom irgalmam kapuját.” – olvashatjuk a Naplóban az Istenbe vetett bizalmat erősítő szavakat.
Most, két évtized elteltével ismét megérinthet minket ez az üzenet; személyes életünkben, de a közelünkben dúló, véget érni nem akaró háború miatt is. Fausztina nővér a második világháború előtt írta meg a Naplóját. Soraival reményt ébresztett a szenvedőkben, és megmutatta az egyetlen fegyvert, amivel harcolhatunk a békéért. A feltámadt Krisztus evangéliumának, az Isten jóságába és hatalmába vetett hitnek az erejét megélve és hirdetve tehetünk azért, hogy növekedjen a béke bennünk és körülöttünk is, és egyre teljesebben megvalósuljon Isten országa, ahol terített asztalához vár minket Jézus, a vőlegény.
Kép: unsplash.com
A közzétett szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel engedélyezett.
