A karácsony és a húsvét mellett a harmadik nagy ünnepünk a pünkösd, ami kiegészíti az ünnepsort a Szentháromság személyeinek megfelelően. Az Atya elküldte a fiát a világba, Jézus szenvedett, meghalt és feltámadt értünk, végül kiárad a Szentlélek, hogy megújítson és vezessen bennünket. Ezeket az ünnepeket többhetes felkészülés előzi meg, hogy a lelkünk készen álljon a befogadásra és az ünneplésre. A pünkösdi várakozás a leghosszabb közülük: ötven napja azt sugallja, hogy itt valami egészen rendkívüli dolog van születőben, ennek ellenére a legtöbben méltatlanul kevés időt, odafigyelést szánunk erre az ünnepre.
Jézus a búcsúbeszédében Vigasztalónak nevezi a Szentlelket, aki ígérete szerint megtanít bennünket mindenre. A „minden” Jézus szótárában valóban mindent jelent. Nem azt mondta, hogy a Lélek néha meglátogat majd bennünket és jó gyóntató módjára áttekinti velünk az elmúlt időszakot, hanem hogy szüntelenül velünk lesz, és életünk minden történésében, helyzetében tanít és irányt mutat. Ha ezt komolyan vennénk, akkor a pünkösd ünneplése nem merülne ki annyiban, hogy a vasárnapi misén meghallgatjuk a Szentlélekről szóló tanítást, esetleg hétfőn még részt veszünk egy rövid lelki programon. Mély megrendüléssel és mindent átható vágyakozással kellene kitárnunk a szívünket a Vigasztaló előtt, és engedni, hogy valóban átvegye az irányítást az egész életünk felett.
János apostol evangéliumában leírja Jézus párbeszédét Nikodémussal, amelyben az Úr a szélhez hasonlítja a Szentlelket, ami „ott fúj, ahol akar” (Jn. 3,8). Olybá tűnhet ez a megfogalmazás, mintha a Lélek válogatna, kit látogat meg, kinek az életét formálja át, pedig nem erről van szó. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy mindannyiunk szívében fújni akar, hiszen Isten nem személyválogató, kegyelmeit nem a kiváltságos keveseknek tartogatja. Azt viszont, hogy az életünk mely területét akarja egy adott pillanatban megtisztítani, felfrissíteni, ő maga dönti el. Nem azért, mert hatalmaskodni akar felettünk, hanem azért, mert jobban látja valódi szükségeinket, mint mi magunk. Ott fúj, ahol a leginkább rászorulunk megújító kegyelmére, mert azt akarja, hogy bennünk is egyre teljesebb legyen Isten országa.
A napi szentmiséken elhangzó olvasmányok erőteljesen ráirányítják a figyelmünket az örökkévalóságra, a Jézus földi élete utáni történésekre, amikben – még ha sokszor láthatatlanul is – a Lélek a vezető. A mi kereszténységünk is akkor tud kiteljesedni, ha teret adunk ennek a vezetésnek, elfogadjuk ajándékait, elindulunk a küldetésében. Érdemes átolvasni a Lélek gyümölcseiről szóló részt a Galatákhoz írt levélben (Gal. 5, 22-23) vagy a lelki adományokról szólót az első Korintusi levélben (1 Kor. 12, 1-11), és őszintén megvizsgálni, felismerhetők-e azok az életünkben, mindennapjainkban. Vágyakozunk-e rájuk, imádkozunk-e azért, hogy mind láthatóbban a mieink legyenek?
A pünkösd rendkívüli ajándékok elnyerésének, egész keresztény életünk megújításának nagy lehetősége. Ünnepeljük méltóképpen, nem csupán kipipálva ezt a napot, hanem valódi ujjongással és teljes nyitottsággal, hogy betölthessen bennünket a Vigasztaló és Országépítő Szentlélek, aki minden bizonnyal a mi szívünkben is fújni akar!
Kép: unsplash.com
A közzétett szöveg részben vagy egészben történő felhasználása kizárólag forrásmegjelöléssel engedélyezett.
